A Gondviselés kiszámíthatatlan rendelése folytán rövid 48 óra alatt kér nemes szív szűnt meg dobogni. Két ravatal mellett sápadt viaszgyertyák mozdulatlan fénye festette sárgára a könnytől ázott arcokat a az ősi kastély halottas termére boruló csendet pedig csak a porig sújtott családtagok felcsukló zokogása zavarta meg néha. S kint, a kastély százados falain túl, a messzi bodrogközi határban, mint fekete holló szárnyalt a hír: kis-sennyey 'Sennyey Béla gróf, valóságos belső titkos tanácsos, volt főrendiházi tag és áldottlelkű hitvese: kis-sennyey gróf 'Sennyey Béláné, született nádasdy és fogarasföldi Nádasdy Júlia grófnő, csillagkeresztes és palotahölgy nincsenek többé.

Mert az Istenben boldogult magyar főúr és felesége nem a nagy vagyonnal járó gondatlanság henyélő életét élte. Mindketten vállalták az egyszerű lelkek irányítását, az elesettek felsegítését, a rászorulók szomorú sorsának enyhítését, ott élve közöttük s nemes szívük minden szeretetét egyenlő arányban osztották meg az évezredes magyar rög s annak örök művelői között. Tudták, hogy a pallérozatlan lelkek milliói képezik a nemzet gerincét, az ő becsületes munkájukkal él vagy pusztul a szentistváni gondolat. Erősíteni kell, össze kell kovácsolni a népi erőket és a nemzeti törekvések szolgálatába kell állítani azokat.

És a két nemes lélek egész életét ennek a célnak a szolgálatába állította. Gróf 'Sennyey Béla nagy és komoly jelentőséget tulajdonított a vitézi rendnek is. Közvetlenül a rend megalakulása után önként ajánlott fel telket vitézi célokra s a felszabadult bélyi község - melynek története századok óta összefolyik a 'Sennyeyek történetével -, az utolsó húsz év alatt, az elnyomatás kilátástalan napjaiban csak még jobban ragaszkodott földesurához és a legjobb szívű nagyasszonyhoz. Mert gróf 'Sennyey Béla idegenbe kényszerített véreivel együtt vállalta a magyar kálváriának ezt a fejezetét is. Nem menekült a süllyedő hajóról, ott maradt a bélyi kastélyban s a megszállás pillanatától kezdve még jobban a népnek szentelte életét. Hitvesével együtt szilárd és biztos szigetet alkotott az idegen tengerben s ere a szigetre mindenkor szabad bejárása volt az üldözött magyar faj minden tagjának.

Előbb azonban fiával, Pál gróffal együtt végig kellett szenvednie a vörös forradalom meghurcoltatásait. A proletár diktatúra véreskezű urai 1919 április 23-án éjjel mindkettőjüket Újhelybe hurcolták, ahol a legvadabb terror sem volt képes 'Sennyey Béla gróf ellen megfelelő "tanúkat" előállítani s így rövidesen szabadlábra helyezték. Fiát, Pál grófot azonban Budapestre, a Markó utcába, onnan a gyűjtőfogházba s végül a leányjavító intézetbe hurcolták, ahol május 22-ig Vécsey báróval együtt tartották fogva.

Lassan peregtek az évek az ősi kúrián, az "öreg kegyelmes úr" éber szemmel figyelte a kisebbségi magyar élet minden mozzanatát. Ott állt a vártán, mint aki teljesen átérzi a nemzet egyeteme által rábízott feladat jelentőségét. Az elnyomatás ideje alatt semmiféle közszereplést nem vállalt, de ha bármilyen magyar érdekről volt szó, gróf 'Sennyey Bélától nem kellett kérni, önként juttatott erkölcsi és anyagi segítséget oda, ahol arra szükség volt. Pillanatig sem tudott megbarátkozni az "új urak"-kal. A fényes prágai paloták helyett inkább zsellérei, cselédei egyszerű hajlékát látogatta meg, és szétszórta közöttük a felszabadulásba vetett biztos hitét. Kérlelhetetlen ellensége volt minden lélekmérgezési kísérletnek. Óvta és ami még több, megóvta népét s amikor összeomlottak a rosszindulatból, gyűlöletből hevenyészett "határ"-ok, 'Sennyey Béla gróf sértetlenül vezette vissza a nemzeti közösségben reá bízott testvéreit.

A hazatérés örömét csak rövid ideig élvezhette. Forrón szeretett hitvese gyengélkedni kezdett és a felszabadulás után alig egy évvel, 1939 december 27-én, 71 éves korában visszaadta nemes lelkét a Teremtőnek.

Az agg főúr ekkor már érezhette, hogy elvégezte feladatát. Bizonyosan tudta, hogy gyermekei tovább fogják vinni azt az utat, amelyet ő s hitvese építettek ki a bélyi kastélytól a nép egyszerű hajléka felé. És ezzel a tudattal és szívében felesége halála miatt érzett égő fájdalmával a bélyi kastély ura 1939 december 29-én, 75 éves korában örök álomra hunyta szemeit...

A gróf 'Sennyey család egyike Magyarország egyik legrégibb történelmi családjainak. A Kézai Simon feljegyzéseiben szereplő 108 magyar nemzetség között megemlített Aba nemzetségből ered a 'Sennyey család. Első fészkük egyes adatok szerint Abaújban, más feljegyzések szerint Zemplén nyugati részén volt s innen származtak el Vas megyébe. A család valamikor megszerezte a Vas megyei Zsennye községet s innen kapta nevét. Ettől kezdve a magyar történelem lapjain sűrűn találkozunk a 'Sennyey névvel, melynek viselői mindenkor élénk és fontos szerepet töltöttek be a nemzet életében.

Egyik ősüknek, 'Sennyey Ferencnek és feleségének, Zempchey Orsolyának fia volt Pongrác, aki 1570 után Erdélybe költözött, ahol rendkívül nagy befolyásra tett szert elannyira, hogy a Báthory fejedelmek alatt Erdély kancellárja lett. A Báthoryak 'Sennyey Pongrác hűséges és eredményes szolgálatait bőségesen jutalmazták és számos birtokot adományoztak neki. Mivel azonban Báthory Zsigmond fejedelem tanácsára és kívánságára hűséget esküdött Rudolf királynak, később mindenét elvesztette s Erdélyből is menekülnie kellett. Érzékeny anyagi veszteségeiért Rudolf igyekezett kárpótolni és bárói rangra emelte.

'Sennyey Pongrác báró 1613-ban halt meg. Első szülött fia, István, a papi pályára lépett s rövidesen veszprémi, majd győri püspök lett. Mint II. Ferdinánd kancellárja, ,1627-ben a szőnyi táborban ő kötötte meg a békét a törökkel. Testvére, Sándor, 1620-ban vette nőül Patzóth Juditot, ami által 'Sennyey kézre került Bély, Nagytárkány és a többi birtok, amelyek anyai részről, Patzóth Juditot illették meg.

A következő generáció tagja volt 'Sennyey Ferenc, akit 1675 július 30-án a Tiszán átkelt kurucok nagytárkányi várában megtámadtak és felesége, Széchy Mária grófné szemeláttára megöltek. Halálát nem csak a király iránti hűség következményének, hanem a katolicizmus vértanúságának tekintették. A 'Sennyeyek ugyanis 'Sennyey Pongráctól kezdve három nemzedéken keresztül a Habsburgok híveiként szerepeltek, de II. Rákóczi Ferenc harcaiban már a fejedelem mellett harcoltak, 'Sennyey István, aki a családban a harmadik István volt, Rákóczi kancellárja s a munkácsi vár parancsnoka volt, aki a várat 1711-ben, a szatmári békekötés után még két hónapig tartotta.

A 'Sennyey család VI. nemzedékének nevezetes tagja volt Imre, aki Mária Terézia harcaiban annyira kitüntette magát, hogy a királynő 1757-ben grófi rangra emelte és tábornokává nevezte ki.

Ugyanezen nemzedéknek van egy másik alakja is, János. 'Sennyey János rendkívül takarékos, gazdálkodó ember volt, aki nagy vagyont gyűjtött. Korát nagyban megelőzve, szociális ténykedéseivel tűnt ki. Végrendeletében nagy alapítványokat létesített jótékony célokra. A VII: generáció tagja volt Pál, a 'Sennyey család legkimagaslóbb alakja. A legnagyobb méltóságok viselője és a legnagyobb kitüntetések tulajdonosa volt. Lovagja volt az aranygyapjas-rendnek s a magyar képviselőházban külön párttal rendelkezett. Ez a párt volt a melegágya a későbbi katolikus néppártnak, amely korai előharcosa volt a mostani magyar keresztény eszmeáramlatnak.

'Sennyey Pál rendkívül nagytudású, magas képzettségű és széles politikai tudással rendelkező fia volt korának. Valóságos belső titkos tanácsos, volt országbíró s a főrendiház volt elnöke. Joggal írták személyével kapcsolatban, hogy a múlt század hetvenes éveiben a "bélyi kastély volt az ország közepe és a nemzet legjobbjainak búcsújáró helye". 'Sennyey Pál 1888-ban halt meg s gyermekei: Béla és Géza, valamint azok leszármazottjai IV. Károly királyi koronázása alkalmával grófi rangra emelkedtek, miután a család grófi ága 'Sennyey Imre gróf, Mária Terézia tábornokának családjával megszűnt.

Ennek a gróf 'Sennyey Pálnak volt az első szülött fia, gróf 'Sennyey Béla, a napjainkban elhunyt bélyi magyar főúr, akit hat gyermeke: Pál, Ferenc, János, Ilona, Mária és Anna gyászolnak a rendkívül kiterjedt főúri rokonságon kívül.

'Sennyey Béla gróf elhunytával gróf 'Sennyey Pál vált a család fejévé, aki még nagynevű szülei életében átvette annak az áldozatos feladatnak a munkálását, amelynek megvalósítását azok életük céljául tűztek ki. Páratlan szívjósággal, okszerűen és előrelátó gazda tapasztalatadta tudásával irányítja a többezer holdas családi bírtok gazdasági ügyeit, szem előtt tartva és tovább fejlesztve néhai szülei szociális elgondolásait. A felszabadulás után azonnal részt vállalt Zemplén vármegye közéletéből s mint a vármegyei törvényhatósági bizottság örökös tagja, a közigazgatási bizottság és a gazdasági albizottság tagja minden erejével arra törekszik, hogy kivegye részét az építő munkából. Jellegzetes tulajdonságai közé tartozik végtelen szerénysége, amellyel minden dicséretet, minden esetleges ünnepeltetést határozottan elhárít magától. Veleszületett tulajdonságainak egyike az is, hogy részt kíván minden társadalmi megmozdulásból, erős kézzel támogatja a magyar nemzeti törekvéseket, örömmel segíti a hozzá forduló és segítségre érdemeseket, mindezt azonban lehetőleg úgy cselekszi, hogy személye szerényen a háttérben maradjon.

A 'Sennyey grófok ősi kúriájának, a bélyi kastélynak hatalmas szalonjában elsárgult írások között lapozgatunk.

A megfakult sorok részben a család, részben pedig Bély község történetéről beszélnek, de együttesen a magyar történelem egy-egy fejezetét elevenítik meg előttünk. A falakon a 'Sennyey ősök olajképei sorakoznak s a nehéz aranykereteken tompán törik meg a lámpafény. Tóni, az öreg komornyik aki egész életét a család szolgálatában töltötte el, zajtalanul suhan keresztül a termeken. nem hallja, ha szólítjuk: teljesen süket. A beszédet csak a száj mozgásáról érti meg, de amikor megboldogult ura felől kérdezősködünk, megremeg a szája s az öreg süket cseléd némán zokogni kezd:

- A kegyelmes úr volt a legnemesebb szívű ember a világon, áldja meg az Isten az emlékét...

És többet nem beszél.

Fáradt lábai mintha megrogynának az emlékezés súlya alatt.

A vacsoránál másodmagával szolgál fel s amint merev arccal zajtalanul hordja körül a tálakat, észrevesszük, hogy hűséges, fáradt szemei lopva odavillannak két gazdátlan szék felé...

A megfakult régi feljegyzések között Dodek Jenő pápai káplán, győregyházmegyei lelkész, a 'Sennyey család lelkipásztora kalauzol nagy hozzáértéssel. Ő az egyik legjobb ismerője a család történetének, 1901 óta, tehát immár 40 esztendeje él a kastélyban, ahol életének nagy részét a lelkész teendőkön kívül az elhunyt grófi pár gyermekeinek, Pál, Ferenc és János grófoknak nevelésére fordította. De nem csak nevelője, hanem melegszívű barátja is a kastély lakóinak, akikkel együtt élte át az elnyomatás éveit. Ezen idő alatt nagy tevékenységet fejtett ki a magyarság érdekeinek megóvásában. Cselekvő részese volt minden kisebbségi megmozdulásnak s mint az Egyesült Keresztény Magyar Párt díszelnöke, a járási választmány tagja, alkalmat talált arra, hogy előmozdítsa a magyarság gazdasági érdekeit. Ezen értékes munkássága során megalakította a községi tejszövetkezetet, létre hozta Bély vidékének búzamagtárát, amelyben három éven keresztül ő maga vette át a környék búzatermését s ezáltal tetemes károsodástól óvta meg a magyar gazdaközönséget, melynek termését csak lényegesen alacsonyabb áron lehetett volna a cseh átvevő szervezet útján értékesítenie.

A 67 éves korát fiatalos frissességgel megcáfoló Dodek Jenő pápai káplánt a górfi családon kívül őszinte megbecsüléssel és szeretettel veszi körül Bély község népe is, amely nem felejti el, hogy a megpróbáltatás napjaiban a "kastély papja" milyen önzetlen buzgalommal karolta fel érdekeit. De az ősz lelkész maradandót alkotott irodalmi téren is. 1936-ban ugyanis megírta Bély község történetét s ezzel a művével párhuzamosan figyelemreméltó fejezetet iktatott be a 'Sennyey család történetébe is.